Név: Vivere Bulcsu

Kor: 16

Nem: férfi

Faj: Likantróp

Város: Aeron

Felszerelések: A zsebeimben van 1-1 fém karom, amiket fölvehetek a mellső lábaimra és ezekkel felerősíthetem a támadásaimat. Valamint kések vannak nálam.

Állatok: -

Küllem: Egy fiatal likantróp vagyok. Bozontos fekete hajam van, hozzá való bozontos macska fülel. Egy kabátom van, egy pólóm ami kilóg a kabát alól és egy rövid szárú fehéres-szürkés nadrágom. A nadrág hátulján van egy kis lyuk, ahol kidughatom a farkam.

Jellem: Egy nagyon fiatal likantróp vagyok, vele járó gyermeki lélekkel. Szeretek ismerkedni, de az ösztöneim mindig felül kerekednek rajtam. Viszont ez sokszor jól jön, mert mint a macska odadörgölőzök még az idegenekhez is és dorombolok. Ha valami finomat érzek és addig nem szállok le az egyénről amíg nem add belőle. Ha valaki segít azt meghálálom, kivéve ha megtudom, hogy rossz ember.


Múlt:
Aeron közelében lévő erdőben születtem, egy likantróp családban. A szüleim is likantrópok voltak, és macskák úgyanúgy ahogyan én. A városba gyakran bejártunk, hiszen többnyire ott vettük az élelmet, de feltételkén leszögezték nekünk, hogy ne támadjuk meg a madarakat, és ne tekintsünk rájuk ételként. A szüleim már képesek voltak normális, önuralmú emberként viselkedni, de én még kicsi voltam, így sokat nem tudtam. Mivel a városba nem mehettem, így mindig az erdőbe szöktem ki, hogy madarakra vadászhassak, hiszen a madarak íze nekem megegyezik a mézzel. Nem tudtam semilyen más ízhesz hasonlítani őket. Persze a szüleim mindig megbüntettek, hiszen így soha sem tanulhattam megvolna, hogy mi az önuralom. Apám a városban dolgozott a helyi őrségben, harcos volt. Ennek köszönhetően nagy tekintélye, és befolyása volt akárcsak egy tanács tagnak. Az anyukám otthon dolgozott, háziasszony volt. Ő segített nekem mindig vacsorát szerezni az erdőben, persze csak mértékkel. Minden este együtt tanítottak harcra, vadászatra, az érzékeim használatára és az ösztöneim elnyomására. De az utóbbi nem nagyon sikerült. Végső soron a neveltetésem egész jó volt és megtanultam a többi élőlény között békében élni. Nem úgy, mint más likantrópok, hiszen sok fajtársam volt, akik engedtek az állati ösztönüknek és vadállatokká váltak. Ám én nem voltam ilyen, a szüleimnek hála. Pár évvel később betöltöttem a tizenhatodik életévemet, és úgy döntöttem én is munkába állok, mint kalandor és így is megkönnyítem a szüleim életét, és megszerzem a magam betevöjét. Azóta élek így, boldogan, legalábbis eddig...

Elfogadva, +5 pont.